Nagyon rossz hírek jöttek a parajdi sóbányáról, fel kellett adni a föld alatti védekezést

2025. május 29. 14:19

Drámai a helyzet, súlyosan kihat a helyi gazdaságra, és több száz munkahely került veszélybe, valamint a sóbányára alapozott helyi turizmus is.

2025. május 29. 14:19
null

Fel kellett adni a föld alatti védekezést a parajdi sóbányánál csütörtökön, miután nem sikerült megóvni a beáramló víztől a létesítmény legújabb részlegét, a Telegdy-bányát – mondta el Nyágrus László parajdi polgármester a Maszol hírportálnak. A bányavállalat az elmúlt napokban két szigetelőgát emelésével próbálta védeni az 1991-ben létrehozott Telegdy-bányát a megduzzadt Korond-patak beömlő vizétől, de erőfeszítései nem jártak sikerrel – erősítette meg az elöljáró az információt a sóbánya vezetőségével való egyeztetést követően. Ez volt a sóbánya azon része, amelynek víz előli megmentésére reményt láttak a szakemberek.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyágrus László elmondta: miután a betongátak kialakítása nem járt eredménnyel és a víz utat talált a tárnákba, a földalatti mentésben dolgozóknak ki kellett jönni a bányából, mivel veszélyes lett a benntartózkodás. A létesítményt bezárták. Az információt a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) is megerősítette. Az Agerpres által idézett közlemény szerint közölték: csütörtökön 10.52 órakor az általuk épített védőgát nem bírta a ránehezedő nyomást, és a víz befolyt alatta a Telegdy-bányába. 

Az itt tárolt kitermelt sót és munkagépeket, eszközöket sem sikerült kimenteni.

A vállalat hangsúlyozta: folytatni kívánja a kitermelést Parajdon, és legrövidebb időn belül újra akarja nyitni a bánya termelési és turisztikai részlegét. A Salrom szolidaritásáról biztosította alkalmazottait és a térség lakóit a nehéz napokban. Nyágrus László az Agerpresnek úgy fogalmazott, „drámai a helyzet”, súlyosan kihat a helyi gazdaságra, és több száz munkahely került veszélybe, valamint a sóbányára alapozott helyi turizmus is, melynek fenntartásához új megoldásokra lesz szükség.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Agerpres helyszíni beszámolója szerint a bánya turisztikai részlegének víz alá kerülése után több tucat parajdi lakos – többségük panzió- és étteremtulajdonos – tiltakozott a létesítmény bejárata előtt. Azt kifogásolták, hogy a bányát üzemeltető Országos Sóipari Társaság nem orvosolta időben a vízbeszivárgás okozta problémát, melyről évek óta tudtak. Sebestyén József termelési igazgató próbálta megmagyarázni a helyzetet, de nem hagyták szóhoz jutni, és a lemondását kérték.

Ezt is ajánljuk a témában

Petres Sándor Hargita megyei prefektus eközben arról számolt be, hogy a megyei katasztrófavédelmi bizottság határozatban összesítette az ár levonulása utánra a sóbánya biztonságossá tételéhez szükséges sürgősségi munkálatokat. Ezeket érintettekként a bányát működtető Országos Sóipari Társaságnak és a Román Vízügyi Hatóságnak kell elvégezni.

A bukaresti hatóságoknak továbbított határozat szerint a hasonló kritikus helyzetek elkerülésére egy víztározót kell építeni, mely felfogja a patak megnövekedett vízhozamát, és újabb vízelvezető csatorna építésére is szükség van, mivel az eddigi munkálatok helyszíne már nem biztonságos. Amint lehetséges, 

a bánya állapotának felmérését is el kell kezdeni és megállapítani, milyen munkálatokra van szükség a biztonságossá tételéhez.

Tánczos Barna, a román kormány pénzügyminisztere, miniszterelnök-helyettes videóüzenetben biztosította a parajdiakat, hogy nem hagyják magukra őket. Közölte: kormányhatározatot készülnek elfogadni a bánya biztonságossá tételéhez szükséges munkálatoknak a kormány tartalékalapjából való finanszírozásáról. Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján Raed Arafat belügyi államtitkár is megerősítette. A katasztrófavédelmi hatóság vezetője újságírói kérdésre úgy fogalmazott: „a parajdi helyzet megoldása folyamatban van”.

Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke közleményben tudatta, hogy a napokban számos szakember ajánlotta fel segítségét Parajd és térsége, a Sóvidék turizmusának megmentése érdekében, a többi között a Magyar Turisztikai Ügynökség is jelezte együttműködési szándékát.

Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, melyet pénteken június 6-áig meghosszabbítottak a bányába betörő víz miatt. 

A Hargita megyei önkormányzat 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel. A felszín alatt 120 méterre található csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem várja a turistákat. Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ami segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségügyi panaszra is javallott.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HoldChore
2025. május 29. 17:11
Néztem a felvételeket. Ha jól láttam 3-an dolgoztak a mentésen :)
europész
2025. május 29. 15:19
Elsoztak a levest.
kapor tyütyü
2025. május 29. 15:00 Szerkesztve
Idáig nem akartam hozzászólni. Más kárán javítani nem tudok, okoskodni nem akarok, megteszik helyettem mások, akik most "bezzegeznek", mert megint teli vagyunk geológussal, meteorológussal, víz- és bányaügyi szakemberekkel, egy csomó látnokkal, akik a fakitermeléstől kezdve a tudatos román szabotázson át Orbán Viktorral bezárólag mindent és mindenkit hibáztatnak. Én csak annyit teszek hozzá, Tisza melletti vagyok. Együttérzek. Nekünk is volt anno egy cián katasztrófánk a folyónkon. Azt hittük akkor, vége a folyónak, végünk lesz nekünk is. Nem így történt, hála az Égnek! Van tiszavirág rajzásunk és rekord harcsákat fognak a pecások, nyáron fürdünk a folyamban, semmi bajunk miatta. Kívánom, hogy Parajdon is mihamarabb álljon helyre a rend, zökkenjen vissza minden a régi kerékvágásba. A Tiszát és Parajdot is emberi mulasztás sodorta veszélybe: ez tény. Viszont mindezt a Jóisten helyrehozhatja, mert Ő csodákra képes. Bízzunk benne!
Obsitos Technikus
2025. május 29. 14:29
Nagyon sajnálom :-( Mindazokat, akik a bányából éltek, ott dolgoztak, vagy fogadták, etették, vendégül látták a turistákat. És mindazokat, akik a bánya kristálytiszta sójával ízesítették ételüket, életüket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!